Andrisunk iskolába megy. Majdnem nyolc lesz, mire beül abba a bizonyos padba. Hosszú út áll mögöttünk, nem kevés tennivalónk volt az iskolaérettség eléréséig. A második, kontroll iskolaérettségi vizsgálaton, 2017 októberében a gyógypedagógusával egyeztetve házi feladatként magamra vállaltam a grafomotorika fejlesztését, miután a többi terület addigra már többé-kevésbé rendeződött.
A grafomotorika, finommotorika fejlesztésébe akkor érdemes célzottan belefogni, ha a nagymozgások már megfelelően fejlettek, javult a karok, kéz, ujjak koordinációja. Kisfiamnak ez meglehetősen későn jött össze: 6,5 éves elmúlt, 2 év fejlesztőtorna után, amikor a rajzolás beindult. Ez volt az a pont, amikor világosan látszott, itt a megfelelő idő az íráselőkészítő fejlesztés megkezdésére, a fenyegető alaki diszgráfia megelőzésére.
Otthoni egyéni fejlesztés
Anyaként bizony nem könnyű társterapeutaként működni, a szülői szerep kevésbé "főnöki", inkább gondozó-szeretgető természetű. Nehezebb a feladatokat végigvinni, sokkal jobban utána kell engedni a pillanatnyi állapotoknak, hangulatoknak, egyensúlyozni a feladat és a motiválás között. Viszont a lehető legnagyobb mértékben figyelembe lehet venni az érdeklődést, az apró, finom fokozatváltásokat, javulásokat.
Egy másik nehézség, hogy rém óvatosan kell eljárni, ha a gyerek felteszi valamilyen formában a "Miért van szükség erre? Rossz vagyok-e, valami hiányosságom van-e?" kérdést. Hiba lenne valamiféle hiányosságtudatot szuggerálni a gyerekbe, tapintatosan kell elmagyarázni, miért van szükség a napi szintű otthoni munkálkodásra és nap mint nap meg kell dicsérni az apró lépésekben jelentkező fejlődést. A mi esetünkben Andris igényelte az apró jutalmakat is, de ezeket folyton váltogattuk: matrica, előrelépés mágnessel a hűtőre applikált társasjátéktáblán, jégkrém a fagyóból, választható családi program - minden belefért. Mellette alapozó terápiára jártunk.
Problémák
Ceruzafogás: Sajnos, esetünkben az általánosan használt módszerek nem igazán működtek. Egy csomó szenzoros kényelmetlenséget okoztak. Ajánlották a
zsepis módszert, de a zsebkendő irritálta a kezét, rögtön kivette. Aztán kipróbáltunk különféle ceruzafogókat. No, azért ennyit nem, de hármat igen.
A sok helyen dicsért és marketingelt
háromujjas ceruzafogó nem jött be, mert akadályozta az ujjak mozgását, idegesítő volt. A háromszög alakú fogó csak a vékony ceruzákra illik, merev és esetlen. Legalább lehet vele radírozni. A szenzorosságával leginkább kompatibilis, a rugalmas, puha szilikon fogó és az intelligens gyurmából rögtönzött házi verzió.
A motoros tervezés problémája
Sokáig nem jöttem rá, mi a gond, miért megy olyan nehezen ez az egész. Hiszen a finommotorika már tűrhető, önkiszolgálás megy, apró mütyürös játék megy, a rajzolás pedig nagyon nem.
Az a diszpraxiára jellemző probléma jött elő, ami a nagymozgásoknál is megvolt eleinte, amíg időközben nem rendeződött. A formák rajzolása során azonban ismét megjelent: apró motoros rutinokat nagyon nehezen tanul, az egymást követő részmozzanatok szétesnek, nagyon sok ismétlés kell. Reális elvárások, türelem, biztatás, sok gyakorlás, időben elhúzott tanulási folyamat ami segít ilyenkor. Nincs csodamódszer, ami egy csapásra megoldja a problémát. 7-8 alkalommal is elő kellett venni egy-egy formát, és sokféle módon végigmozogni, nagyban és kicsiben egyaránt.
A síkbeli tájékozódás problémája:
A téri tájékozódás egy kis bal-jobb bizonytalanságot leszámítva már rendben volt, de az óvó nénik jelzése alapján a szóban már jól értett és szeretett témákkal is nehezen boldogult síkbeli-rajzos formában. Arra kellett ráébreszteni, hogy bizony egy üres, fehér lapnak is szerkezete van. Ha máshol nem is, a fejünkben biztos. Be kell járni, be kell lakni a síkot is, éppúgy, mint a teret.
Ehhez a téglakrétákat használtuk. A közepes hosszúságú oldalával kereteztük körbe a lapot, ugyanezzel írósávokat húztam, a legrövidebb oldalával pedig elválasztó sávokat. Így lett a lapnak egy olyan szerkezete, amely vezette a szemet és a kezet, en kunkorodtak az égbe vagy a pokolba a sorok.
Meg kellett még tanulni a balról jobbra haladási irányt és a sorváltást, Andrisnak a régi görögök oda vissza, busztrofedon írásmódja volt a természetes, belülről jövő.
Eszközök
Írószerek
Fokozatosan finomítottuk az íróeszközöket, nagyon sokáig csak a méhviasz téglakrétákat használtuk. Az ő választása volt a kéthegyű varázsfilc, ami vastagon és vékonyan is ír, ezzel dolgoztunk az általa a Pinterestről kiszemelt vonalvezetős feladatlapokon. Csak az utolsó 3-4 hónapban használtunk vastag színeseket és háromszög alakú grafitceruzát.
Tanszerek
Tankönyvként a Színezd ki és rajzolj te is volt a vezérfonalunk, ebből napi 1-2 lapot végeztünk el, az aktuális hangulat függvényében. Ebben nagyjából minden benne van, ami kell: színezés, irányok a lapon, alapformák, vizuális észlelés fejlesztése, haladási irány és a betűelemekkel ismerkedés. Viszont esetünkben még ez is egy picit nehéz volt, így helyenként apró kiegészítéseket, plusz létrafokokat kellett beállítani, hogy eredményesen, motiváltan haladhassunk.
Az egyik ilyen egy Waldorf-füzet beszerzése volt. Van ugyan erre a célcsoportra készült Szebben akarok írni c. kiadvány, de azt nagyon kötöttnek, kevésbé ovisbarátnak találtam. A nagyon üzembiztos, integrálásra alkalmas
alternatív írás-olvasás tanítási módszerből mazsoláztam ki néhány elemet az íráselemekkel való ismerkedéshez.
A füzet érdekessége, hogy minden második ív selyempapírból van. Ez ad lehetőséget a nagy méretben való vázlásra.
A vonalköze 1 cm-es, ami sokkal közelebb áll az ekkora gyerekek által preferált mérettartományhoz, mint a 4mm-es előső füzet.
Megkockáztatom, hogy MINDEN elsősnek ebben kellene az íráselőkészítést, kisbetűket tanulnia.
A tanulás folyamata
Említettem, hogy problémák voltak a mozgássorok tanulásával. Nagyban kezdtük, a formát elkészítése kötélből, kijártuk, ugráltuk különféle lépés- és ugrásfajtákkal, jókedvünk szerint.
Aztán jött a tapintásos-manipulálós rést. Liszt, ketchup, homokgyurma, slime, stb. Vázoltuk is az iskolában szokásos módon A/4-es lapokon. Bizony még így is sokszor nehéz volt, a kezét megfogva, becsukott szemmel mutattam neki az apró, fiónom mozgásokat. A kész betűelemeket aztán arccal-kézzel életre keltettük.
Készítettem neki különféle karton vonalvezetőket, különböző nehézségi fokozatokban. Szikével vágtam ki a formákat dobozkartonból.
Az utolsó lépés volt a Színezd ki kötet feladatlapja és 1-2 sor írása a Waldorf-füzetben. Ha még ez is kevés volt, akkor témába vágó vonalvezetőket szedegettem le a Pinterestről, azokból lehetett választani.
Eredmények
Színezés: fokról fokra finomodott, bár még midig kissé keszekusza, de az elsősök átlagába belefér.
Vonalvezetés, nyomaték: Marokra fogós véséssel kezdtük, aztán fokozatosan gyengült a nyomaték. Amikor már kialakult a stabil ceruzafogás - napi szintű megmutatással nem hazudok, fél évbe telt, mire összejött - , eleinte gyenge nyomatékkal, reszketeg vonalakkal rajzolt, majd rövidesen kialakult a megfelelő, kissé még mindig gyenge nyomaték. Azt hiszem, ez a megszokott HB-s helyett B-s vagy 2B-s ceruza választásával korrigálható.
Vonalelemek, vonalkapcsolások: A vonalkövetés már pontos. Mostanában ilyesmikkel próbálkozunk, hogy rögződjön a balról-jobbra irányú, folyamatos, gördülékeny mozgás.
Nehézségek:
Az önálló formaalakítása nehézkes, az írásmozdulatai darabosak. Spontán 4-5 centis méretben rajzolgatja a tanult formákat. Még mindig fáradékony, bár igyekszik befejezni a feladatokat. Nehézen boldogul az irányváltásokkal, formakapcsolásokkal.
Az elsőben viszonylag alacsony osztálylétszám, kedves-tyúkanyós tanító néni várja. Valószínűleg Meixnerrel tanulnak, ami jelenleg a Waldorfos mellett a másik legüzembiztosabb, leginkább gyerekbarát módszer. Ismerem a módszer ütemezését, fokozatosságát és jónak találom. De fogalmam sincs, hogy lesz képes kisfiam megugrani a 4mm-es vonalköz szintjét. Ezért elég nagy a drukk bennem a sikert illetőleg. De ez már legyen a jövő tanév problémája.
