Autista, nyolcadikas kamaszt nevelek, aki mellette diszlexiás diszgráfiás is. Bár már sok tekintetben önállóan tanul, az anyanyelvből és idegen nyelvből még igényli a segítségemet és el is fogadja szerencsére. Szeretném most elmesélni az amit megenged, s hogy mi az, amit még ennyi idősen megtehetünk a kompenzációja érdekében.
A múlt héten a magyartanáruk feladott egy kis fogalmazást amelynek lényege hogy az impresszióit -fények színek hangulatok - rögzítse egy rövid írott szövegben. A fiam nagyon lelkes volt de határidőt elfelejtette. Autista létére nem is sejtette hogy rizikós lehet a tanárnőtől új időpontot kérni de egyedüliként az osztályban mégis megtette. Így tulajdonképp elintézte mindenkinek a határidő hosszabbítását, és ezek után már mindenképpen meg akarta írni a fogalmazást szégyellte volna, ha a hosszabbított határidő után üres kézzel kell odaállnia magyartanára elé, ha már ő is tett egy gesztust felé. De sajnos elég rossz a helyesírása és nehezen is rendezi össze a gondolatait, úgyhogy tartott a feladattól, kérte hogy segítsek.
Jól tudom hogy kamaszkora és állapota miatt sem tanácsos kész megoldásokat ráerőltetni így hát választási lehetőséget kínáltam neki: vagy gépel vagy hangvezérelt írást használ (ugyanis a szakvéleményben lehetővé tették neki a számítógép használatát fogalmazáskor). Jó, legyen hangvezérelt írás. Az asztali gépünkön nincs beépített mikrofon, hanem egy usb-s mikrofont kell csatlakoztatni. Az első probléma: rossz volt az előlapi USB port. Tehát keresni kellett egy másik működő usb bemenetet a gép hátulján. Kifordítjuk az asztalt, keresünk egy szabad portot, az sem nem működött normálisan. Kisebb katasztrófa: a kedvenc helyén, az asztali gépnél nem lehet a felvételt megoldani.
Javasoltam hogy az én laptopomnál készítsük el a felvételt, ahol szintén rossz már egy ideje a mikrofon. Oké, bedugtuk a laptop usb-aljzatába, de úgy tűnt, ez sem működik. Türelmetlenkedik, hogy abbahagyja, nem érdekli, ha egyest kap, mondom nyugi, ez egy megoldandó probléma. Informatikából elég jó és elkezdte figyelni, hogyan működik a Vezérlőpult. Ez volt a motiváció ami elég érdekességet biztosított hogy végigvigye a fogalmazás folyamatán. Elsőnek elmerültünk a Windows beállításaiban, engedélyeztük a külső mikrofont, utána beléptünk az alkalmazások engedélyeihez és megadtuk az engedélyt a Google Drive-nak hogy felvételt készíthessen.
Megbeszéltük hogy a bevezetésben foglalja össze, hogy ki-hol-mikor-mit csinált. Kitaláltuk a témát, ami a egy biciklizés közben megfigyelt színpompás téli naplemente. Feldiktálta az első két mondatot, erre egymás után sorban becsörtettek a tesói és belemagyaráztak a fogalmazásba. Közepes kiakadás. Mondtam hogy menjünk fel a szobájába használjuk az ő laptopját mert ott csend van.
Oké menjünk. No itt olyan kupi volt az asztalán hogy nem tudtuk letenni még a nyomorult mikrofont sem. Kértem rakodjon el. Tiltakozott. “De az anyád vagyok az a dolgom hogy ilyeneket mondjak neked.”- mondtam kínomban röhögve. Ez a kínos röhögés meggyőző volt, úgyhogy nagy körülményesen elrakodott az asztalán, végre lett hely a mikrofonnak és a laptopnak. Na most az ő laptopja az, amit ingyen kaptak az ötödikesek anno, amivel csak az a baj hogy ezek igaziból működésképtelen kacatok, folyton lefagynak, hibásak a billentyűk, és a perifériákat nem tudják kezelni. Bedugja a mikrofont az usb elosztóba, a windows kifagy. Oké, mindent kihúzok, újraindítom a gépet, feláll a rendszer de a fiókjából valahogy kidobta a Google, tehát be kell jelentkezni újra. Telefon elő, az email címét megtalálta, a jelszóért le kell ballagni a nappaliba, elővenni a régi telefonos dobozt, megkeresni a jelszós lapot, felhozni és begépelni. Ez is sikerült.
Jön tárgyalás. Megbeszéljük a gondolati ívet a fogalmazáshoz, a kulcsszavak a nappali világosság, az alkonyat, az arany és a kék óra fényei, a felragyogó csillagok és a hold. Ez ad sorrendi, logikai vázat a történetnek. Megfogalmazza az első mondatot a biciklivel való elindulásról és a nappali fényességről erre az átkozott kis laptop totálisan kifagy, de valahogy a mikrofon alattomban vagy fél percig tovább működik és jegyzetel a Drive, miközben az egeret már meg sem tudjuk mozdítani. Úgyhogy cifra, magyaros káromkodások soràt rögzíti tudtunkon kívül a felhőben.
Menjünk le az én laptopomhoz, javaslom. Még bírja, elfogadja, be akarja fejezni. Bedugjuk a mikrofont megnézzük a fájlt és kínunkban röhögünk a sok k és b betűs szón. Átviszem a laptopot egy csendesebb helyre és végre most elkezdődik az érdemi nyugodt munka. Fantasztikus impressziók, színleírások a téli naplemente csodálatos árnyairól, mindezt nyolc körmondatban. Egy keveset azért szenvedünk azzal hogy kicsit hadar és a beszédfelismerés egészen vicces elhallásokat produkál. De a gondolatok megformálásában az autista részletorientáltság pazarul működik.
Majd jön a befejezés ami kifejezi az élmény átélése miatti örömöt és a kellemes fáradtságot. Korrektúrázzuk, gyakoroljuk a helyesírásellenőrző használatát. Bingo, megírtuk! Kicsit kísérletezik a betűtípusokkal és a formázásokkal, ismerkedik a Google Drive fontjainak beállításaival, majd egyszer csak kijelenti hogy a mű nyomtatásra kész. Átülünk az asztali géphez, megmutatom neki a nyomtatás folyamatát, pár perc múlva kezében a munka. Ragaszkodik hozzá hogy saját kezével aláírja, hogy nyomot hagyjon rajta. Zöld tollal teszi mert az az ő stíluseleme. Bánom is én csak rakja el a mappàba, és adja oda a magyartanárnak. Közben a South Park lila inges Robert Smith-jére gondolok, ahogy legyőzte a Mecha-Streisandot.