Minap körbejárta a netet az a kicsit sarkított írás, mely szerint az epigenetikalag is sérüléseknek kitett, valamint pocsékul nevelt, mindössze hét-nyolcéves digitális Alfa generáció fogja végromlásba dönteni ismerősen elkorcsosult világunkat, ugyanis ez a nemzedék annyira nem szociábilis, hogy képtelen lesz átvenni az emberi értékeket és a kultúrát, ha felnő. Nos, az én gyerekeim születési dátumuk alapján ide tartoznak. Azt hiszem, ezeket a túlzó általánosításokat a nevükben kikérem magamnak, viszont figyelő tanítói szemem azt látja, tényleg másképp tanulnak, építik fel a saját világukat, mint mi, akik szerelmet és cselszövést tanultunk anno az Isaurából, túlélést meg a McGiverből.
Bár elmondhatom, hogy a szenzoros nagyfiam rosszabb passzában bizony, hogy produkál olyan viselkedéseket, amelyekre a cikkíró is utalt. Máskor viszont, jobb passzában a posztoló vehetne példát róla empátiából. Ami viszont biztos, hogy igaz: ezek a gyerekek bizony nagyon másképp rakják össze azokat a bizonyos kis téglácskákat tudásvárrá, ami majd eltartja őket valahol, valamikor... De a szülők is másképp állnak oda talicskát tolni a képzeletbeli tudásvár állásai alá. Szerintetek?
No, akkor lássuk, hogy is tanul ez a bizonyos...
Példánkban az Alfagyerekek, öt- és nyolcévesek nagyon szeretik a dínókat, Xszülők pedig a kirándulást. Alfácskáikkal beülnek a kocsiba és elmennek a szomszédváros állatkertjébe dínókat nézni. Kisalfák tiszteletteljes ámulattal szaladgálják körbe a hatalmas lények vasvázas szilikon kópiáit, némelyikre fel is mászhatnak. Mivel a szilikondínó nem harap, Kisalfák máris pajtinak érzik őket.
Otthon a nagy gépen kiderül, hogy online elérhető egy jópofa oktató mese. Kisalfák a T-rex expresst streamelve két hét alatt elfogyasztják, az ötéves törpealfával a második hét végén már arról vitatkoznak, melyik a nagyobb, a Sztegó vagy a Kentroszaurusz. Dr. Google tesz szülői segítséggel igazságot.
Aztán valamelyik nevezetes alkalomra hazakerül egy foglalkoztatókönyv a legkedveltebb építójáték matricás ( és valóban színvonalas) dínós foglalkoztatói közül. Egy hétre beépül az esti rutinba a fürdés előtti ragasztgatás.
Anya gyakran böngész és rendelget apróságokat a Nagy Kínai Online Piacról, ahol akciósan beakad a kosárba egy óccó kici utángyártott összeépíthető Lego-kompatibilis dínócsomag. Nagy az öröm, építenek-játszanak egy hétig. Aztán egyszer csak rájön az aprónép, hogy három dínó fazonra egyforma, csak színre más, de nem tudják a nevüket. Itt csatlakoznak kíváncsiságukkal az Xszülők útjára, ugyanis egyesült erővel összeszedik a ház összes dínós könyvét a Búvár zsebkönyvektől Ősi Attilán át a legújabb QR-kódos-appos ismeretterjesztőkig.
Megvan a megoldás: Raptorok! Ezen a ponton az Xszülők is kíváncsiak lesznek, mert van a könyvben ingyen letölthető kiterjesztett valóság, ami a telefon kameraképére élethű dínókat varázsol és velük lehet fotózkodni. A gyerekek megijednek, a szülők remekül mókáznak az ábécéskönyvől olvasó és látszólag kukoricakonzervet evő behemótokkal. Végre valami menőség.
Mit mondanak erre a hálátlan és érzelmileg elsivárosodott Kisalfák? Hogy kutyafülét sem ér a kiterjesztett valóság, mert nincs benne repülő dínó. Kitör a hiszti, hogy repülő dínót, most! Nyomtató kitol egyet, az aprónép boldogan színez, csiszolván a ceruzafogást és a grafomotorikát.
Végül rájöttem, mi is az az út, amit a gyerekek és a szülők a dínó téma körüljárása során együtt bejártak? Nem más, mint mozgáson, tevékenykedésen alapuló, multimédiával erősen körbetámogatott, de a hagyományos ismeretszerzési, képességfejlődési eszközöket is magában foglaló projekt. Nos, így tanul spontán együtt az alfa és X/Y generáció. Tény, hogy kicsit nagy a multimédiás, vizuális túlsúly, de a kíváncsiság és a tudás átadásának szándéka szerintem épp ugyanolyan, mint ezidáig bármikor.
Szerintetek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése