2012. október 30., kedd

Napszakok - olvasgató gyerekenek


A napszakok sorrendjét a kicsik általában az étkezésekhez kötik. A hasukon kívül azonban a szívükhöz is közelebb vihetjük ezt a szükséges, ámde nehezen megfogható tudnivalót. Zenében ezt remekül megfogalmazza Gryllus Vilmos Színvilág c. dala.


Sárga a kéken? Reggel süt a nap az égen.

 Szürke a piroson? Este hamu ül a parazson.

 Narancs a zöldön? Délben virág nő a földön.
 Fehér a feketén? Éjjel Hold kel az ég peremén.

Megbeszélhetjük a színválasztást, majd ezt kiegészítheti egy kis rajzolgatás, például ebbe az ábrába, amelybe igyekeztem belevinni a napszakok körforgásának rendjét, viszonyát az egész naphoz. 
A két üres háromszögbe a saját kedve szerint rajzolgathatnak a gyerekek a délelőttről, délutánról. Akár két-két színt is kapcsolhatnak hozzá. (Nem árt, ha van kéznél sok szép színű színes ceruza vagy kréta). Ügyesebbek verset is fabrikálhatnak hozzá. 


A kész mű fénymásolatát szétvágva  a következő órákon kirakózhatunk az elemekkel, amíg alaposan meg nem tanulják a gyerekek a sorrendet. 

2012. október 29., hétfő

u és ú gyakorlása

Szószinten két különböző nehézségű feladatot készítettem.

Olvasólap, képkeresővel:


Párosító vagy memory:

Vigyázat, a szavak első néhány betűje azonos, koncentrált figyelmet igényel!

Mondatszinten hiányos, kiegészítendő mondatok és a megfelelő szavak összeillesztése a  cél.


A feladatok jól fejlesztik a figyelmet, koncentrálóképességet is.

2012. október 11., csütörtök

Vizuális figyelem fejlesztéséhez

készült lapok:
Jelkeresők, a gyerekek fejlettségének megfelelően kerestethetünk 1-2-3 jelet.


Itt csak egy különbség található a képpárok közt. Profiknak ajánlott!

Betűkártyák zöngés-zöngétlen hangpárokhoz

Használatuk többek között ötödikben, a részleges hasonulás tanítása előtt nagyon-nagyon ajánlott!

Összetett szavak: rovarok

Villámfeladat kooperatív tanuláshoz, környezet- vagy nyelvtanórára.

6-7 betűs szavak szószintézise

Nem mindegy a szótagszerkezet az olvasási rutin kialakulásakor. 3+3, 3+4 szótagszerkezetű szavakhoz készült két kis gyakorlóanyag, kiegészítve némi vizuális figyelemfejlesztéssel.  Kapcsolhatjuk a szófajok tanításához, ezek főleg 3-4. és 6. osztályban kerülnek elő.

Az első lap inkább a helyesírás gyakorlására alkalmas.

A második pedig az igékhez, igeidőkhöz készült.




2012. október 10., szerda

Hónapok neve, sorrendje

Kinyomtatva csíkokra vágható és már használható is.
1. rész:
 2. rész

Feladatötletek, fokozatosan nehezítve a feladatkártyákhoz:

1. Beszélgetés, olvasgatás, képek nézegetése, színezés
2. Szétvágás után egyszerű sorrendbe állítás
3. A sorszám levágása után  sorrendbe állítás
4. A kis szimbólumok levágása, hónapnév-szimbólum párosítás
5. A kis szimbólum levágása után csak a puszta hónapnevek sorrendbe állítása
6. Igaz-hamis állítások a jól begyakorolt hónapnevekkel
7. Csak szóbeli memorizálás

Gyakorló ötödikeseknek matematikából




Közeleg a felmérés a természetes számokból és alapműveletekből. Az ötödikesek ezen a feladatsoron gyakorolhatnak, kipróbálhatják tudásukat.
 1. rész:

2. rész:
3. rész:
4. rész:


A legtöbb nyolcadikas használja a tanuláshoz a chatbotokat, de a hallucinálásról mit sem tud

  Sok helyen olvasni, hogy a tanulás és a tanítás a chatbotok megjelenésével már soha többé nem lesz olyan, mint azelőtt. Ahogy tapasztalom,...